Világmegváltó - a civil podcast
Ötrészes podcastban járjuk körül a civil mindennapokat: mióta vannak civilek Magyarországon, mivel foglalkoznak, hogyan segítenek ők, és hogyan tehetsz te is a számodra fontos ügyekért. Szó lesz arról is, hogy milyen világról álmodnak a civilek, és miért terhelt időnként konfliktusokkal a civil társadalom és az állam kapcsolata. Minden héten új résszel jelentkezünk! Kövesd a podcastot, hogy le ne maradj!
Vendégeink Péterfi Ferenc (CIvil Rádió), Horváth Zsolt (Levegő Munkacsoport), illetve egy bejátszásban Homoki Andrea (Eleven Gyál) történetét is meghallgathatjátok.
Csemegék az első részből:
- Minden magánember civil, még ha időnként más szerepekbe is kerülünk
- Aki felháborodik, máris civillé válik
- A koronavírus járvány alatt a civilek reagáltak a leggyorsabban, a szolidaritás rengeteg új civil aktivitást hozott
- Ferenc egyetemistái nagy csönddel válaszolnak arra a kérdésre, hogy milyen civil kapcsolataik vannak - pedig!
- Zsolt az édesapjától tanulta, hogyan lehet másokon segíteni. "Mennyi lesz, Andris bácsi? 25 Forint."
- Nem baj, ha egy közösség nem alakul hivatalosan civil szervezetté
- Bejátszás: "Andi, nézd már meg, hát tök sötét van, pedig itt van a villanyoszlop." Homoki Andrea lelkes helyi lakosból vált professzionális közösségszervezővé, és karolta fel - többek között - a gyáli közvilágítás ügyét
- A világ civilek nélkül is működne, de a hivatalok nem lehetnek mindenhol ott, a civilek azok, akik képesek észrevenni és becsatornázni a problémákat
Ezúttal három, hosszú múltra visszatekintő civil szervezetet ismerhettek meg.
Eötvös Loránd Fizikai Társulat:
- Eötvös Loránd ideája: a tudós tanár
- a tanári gárda és a híres "marslakó" tudósok
- vándorgyűlés: a közösség összetartó ereje
- érdekvédelem és európai szintű koordináció
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
- a hadirokkant önszerveződéstől a modern képviseletig
- filmek, kórus és kiállítás - hogyan érzékenyítettek száz éve?
- Braille-írás akkor és most, avagy a Monte Cristo grófjának 52 kötete
- a Távszem projekt: tyúkszámolástól a terhességi tesztig
- digitális akadálymentesítés: oltásregisztráció, digitális oktatás és választási részvétel
- használhatatlan dollár és forint, bezzeg a román lej!
Orzágos Erdészeti Egyesület
- székház közadakozásból, és egy fiók, ami összeköt
- vaskos és vékony kötetek: 150 évnyi történelem az Erdészeti Lapok gerincén
- Trianonnal mentek az erdeink is
- az erdőnek kellenek szövetségesek
Vendégeink Zubek Adrienn (Polgár Alapítvány), Havasi Zoltán (Budapest Bike Maffia), valamint meghallgathattok egy bejátszást Kovács Edittel adománygyűjtő úszásról, közösségi alapítványról és a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány cselekedni akaró embereket támogató munkájáról.
Csemegék a harmadik rész tartalmából:
- Egy ötlet és a Bike Maffia indulása - hogyan lesz a semmiből valami?
- "Nem akarom háromszor is elmondani, de elmondom: punkság"
- Tenni akarók, adni akarók, szomszédok: a közösségi alapítvány
- "Több adományt osztunk, mint amennyit az önkormányzat adni tud"
- Kinél legyen először áram? - a szolidaritás nehézségei, amikor tönkreteszik az embert a lakóépületeik
- "Nem kell a közmunka, akkor sem, ha rámküldöd az összes hatalmadat"
- „Jó az a nyomorultaknak - én meg fogtam és legurultam a hegyről"
- Hogyan növi ki magát egy mozgalom avagy az egyiptomi nők és a kolumbiai egyetemista, aki levette és odaadta a zokniját.
Ebben a részben Udvarhelyi Tesszával (Közélet Iskolája) és Filippov Gáborral (Egyensúly Intézet) beszélgetünk, többek között a következőkről:
- "Alakítjuk az életünket vagy csak megtörténik velünk?"
- "Az emberi létezéshez hozzá kell adni az állampolgárit is"
- Miért kell szövetséget kötni azokkal, akiket bántanak?
- Egy történelmi hagyomány: felszámolni a civil szervezeteket
- A legitim tévedés, mint a társadalmi innovációk forrása
- Riport Bálint Mónikával, a Civilkollégium alapítójával: hogyan segítik a civil társadalmat?
Évadzárónkban Petőcz Kálmánnal (Szlovákiai Helsinki Bizottság) és Móra Veronikával (Ökotárs Alapítvány) beszélgetünk civilségről és politikáról:
- A "norvég ügy" és a vegzálások: "Nem is lehetett máshogy megélni, mint nevetve"
- Amikor civileket támadnak, egyszerre indul be a szolidaritási hullám és a chilling effect
- Civil polgármesterek Barcelonától Pozsonyig
- Civil stratégiák helyben, országosan, a határon túl és az EU-ban
- Riport Hardi Péterrel és Gyarmati Fruzsinával (Pomáz) arról, hogy mivel jár, amikor civilek indulnak és nyernek az önkormányzati választáson
A podcastot az Ökotárs Alapítvány készíti a Reclaim our Civil Space! projekt keretében, amely Izland, Liechtenstein és Norvégia támogatásával valósul meg az EEA and Norway Grants Fund for Regional Cooperation (EGT/Norvég Regionális Együttműködési Alap) pályázatán keresztül.