Kép
Ökotárs ikon

Egy szabad és demokratikus országban a civil
társadalomnak szüksége van tudásra,
módszertanra, eszközökre és anyagiakra is.
Azon dolgozunk, hogy ezt megadjuk neked.

Programjaink

Státusz
Típus
Aktuális
Nemzetközi együttműködés

Társad európában

Bevezető

A sokszínű és erős magyar civil társadalomért dolgozunk.

Ehhez azonban nem csak hazai, hanem megfelelő nemzetközi szabályozásra is szükség van. Hosszú évek óta dolgozunk azért, hogy az Európai Unió elismerje a civil társadalom jelentőségét, támogassa munkájukat, és védelmet nyújtson nekik.

Bővebben

Image
Kép
image_gathering
Aktuális
Pályázat
Nemzetközi együttműködés
Civil érdekérvényesítés

EGT és Norvég Civil Alap

Bevezető

Megnyíltak az EGT és Norvég Civil Alap első pályázati felhívásai! Jelenleg 3 nyitott felhívás érhető el, 2027 közepéig pedig összesen 7 pályázati felhívást tervezünk megjelentetni különböző témakörökben.

Bővebben

Image
Kép
elindult az EGT és Norvég Civil Alap új pályázati ciklusa
Aktuális
Környezeti program

Év fája verseny

Bevezető

Nem a legszebb fát keressük, hanem a legodaadóbb közösséget! Versenyünkben nem számít a fa szépsége, de a mérete, és az életkora sem. A története viszont igen, ahogy a közösség ereje is, ami köré szerveződik.

Bővebben

Image
Kép
A 2018-as Év Fája
Aktuális
Pályázat
Közösségi program
Civil érdekérvényesítés

Közös Értékeink Program

Bevezető

Civil szervezeteket támogatunk, hogy lépjenek fel az európai értékek, a demokrácia és az emberi jogok védelmében, építsenek szolidáris társadalmat, és szervezzenek összetartó közösségeket. A pályázati kiírások lezárultak, jelenleg a támogatott ötletek megvalósítása zajlik.

Image
Kép
KÉP
Lezárult
Közösségi program
Civil érdekérvényesítés

Civilek és választások

Bevezető

Arra keresünk megoldásokat, hogy helyi ügyekben is jól megalapozott döntéseket hozhassanak az ott lakók. Segítjük a helyi civil kezdeményezések munkáját az átlátható és tiszta választásokért.

Image
Kép
Lezárult
Nemzetközi együttműködés
Civil érdekérvényesítés

Reclaim Our Civil Space

Bevezető

Virágzó civil szféra Európában? Partnereinkkel azért dolgozunk, hogy a civil társadalom az unió szerte szabadon, biztonságban, egységes európai keretek között, és egymást is segítve működhessen!

Image
Kép
Lezárult
Közösségi program
Civil érdekérvényesítés

Civil Térkép

Bevezető

A programot azért indítottuk, hogy olyan, már létező helyi kezdeményezéseket kutassunk fel, amik tanulási fázisban vannak, akiknek a képviselői fejlődni szeretnének, és megismernének más, hasonló kezdeményezéseket is.

Image
Kép
Lezárult
Közösségi program
Civil érdekérvényesítés

Közösség-Szervezés-Vezetés

Bevezető

Programunkat a magyarországi közösségi kezdeményezések támogatása érdekében indítottuk el. A közösségszervezés módszertanának átadásával a közösségeknek segítünk olyan eszközöket elsajátítani, melyekkel sikeresen felderíthetik közös igényeiket; feltérképezhetik lehetőségeiket; felépíthetik érdekképviseletüket; megtervezhetik közös cselekvéseiket; megnyerhetik közös ügyeiket.

Image
Kép
nem csak nezok
Lezárult
Környezeti program
Közösségi program

Zöldövezet

Bevezető

A 2005-ben indult Zöldövezet programunkkal nemcsak környezetünk megóvása volt a célunk, hanem a közösségek összefogása, a környezettudatosság erősítése is fontos szerepet kapott. Ehhez kapcsolódóan faültetést, közösségi zöld területek létesítését, fejlesztését és rehabilitációját támogattuk, annak érdekében, hogy közösségeink még több és szebb zöldfelülettel gazdagodhassanak.

Image
Kép
Lezárult
Civil érdekérvényesítés

Civil Társ

Bevezető

Az Ökotárs Alapítvány a civil szervezetek jogszabályi környezetének fejlesztése keretében 2003 óta foglalkozott a civil szervezetek létrehozásának és működési szabályainak fejlesztésével, a civil részvétel lehetőségeinek szélesítésével, a pályázati rendszerek felülvizsgálatával...

Image
Kép
civiljogok

Érdekel mikor mit csináltunk?

Lapozd végig az elmúlt 30 év történetét!

Nem csak a száraz tények: minden évben képes beszámolót állítunk össze az Ökotárs
elmúlt évéről! A törvényi előírásoknak megfelelően közzétesszük pénzügyi és szöveges
beszámolónkat is, továbbá a könyvvizsgálói és közhasznúsági jelentéseket.