Foltányi Zsuzsa - „FoZsu” emlékösztöndíj

Bevezető

Az emlékösztöndíjat Foltányi Zsuzsa (1956-2023) emlékére és munkásságának tiszteletére alapította az Ökotárs Alapítvány. „FoZsu” a magyarországi civil környezetvédelmi mozgalom és a fenntarthatósági törekvések egyik legmeghatározóbb személyisége volt, és neki köszönhető az Ökotárs Alapítvány létrejötte is.

Tartalom

Az ösztöndíjjal olyan kiváló, felsőoktatásban résztvevő hallgatókat szeretnénk támogatni, akik környezettudományokhoz kapcsolódó területeken tanulnak, és aktívan tesznek a fenntarthatóságért és a környezet védelmének népszerűsítéséért. Célunk, hogy az ösztöndíjjal támogassuk azokat a fiataloknak, akik fellépnek a változásért, éppúgy, mint Foltányi Zsuzsa is tette élete során.

A pályázás feltételei

Az emlékösztöndíjra a tágabb értelemben vett környezettudományi vagy ehhez kapcsolódó területeken (pl. környezetvédelmi mérnök, természetvédelmi szakmérnök, humánökológia, közösségi tanulmányok) tanuló hallgatók pályázhatnak. A pályázóknak az alábbi feltételeknek kell megfelelniük:

  • aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók;
  • kiemelkedő tanulmányi eredményekkel (törzstárgyaik átlaga 4-esnél magasabb), valamint
  • aktív résztvevői a környezetvédelmi véleményformálásnak, civil közösségi kezdeményezéseknek vagy kutatási projekteknek.

Az ösztöndíjra nappali és levelező, támogatott és költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók is pályázhatnak.

Az ösztöndíj részletei

Az ösztöndíj egy tanévre, 10 hónapos időtartamra szól, havi összege 150 000 Ft. Ez idő alatt a díjazottnak meg kell valósítania valamilyen konkrét eredményekkel, társadalmi és környezeti haszonnal járó kutatási vagy gyakorlati projektet. Az ösztöndíj nem használható fel kizárólag kötelező tanulmányi feladatok elvégzésére (pl. szakdolgozat írására).

A kuratórium évente legfeljebb három ösztöndíjast támogat.

Fontosabb dátumok

  • Február 25.: Elindul a jelentkezés. (Foltányi Zsuzsa halálának évfordulója)
  • Április 22.: A pályázatok benyújtásának határideje. (Föld Napja)
  • Május második fele: A kuratórium meghozza döntését.
  • Július 13: Ünnepélyes djátadó ünnepség Foltányi Zsuzsa születésnapján.
  • Szeptember: Megkezdődik az ösztöndíj folyósítása.

A jelentkezés folyamata 2026-ban

Jelentkezni a pályázati adatlap kitöltésével ezen a linken lehet. A mellékletek feltöltése miatt a kitöltéshez szükséged lesz egy gmail fiókra is. Ha nem rendelkezel ilyennel, vedd fel velünk a kapcsolatot.

A pályázáskor benyújtandó:

1) Egy esszé, amely bemutatja

  • a pályázó elhivatottságát környezetvédelmi, fenntarthatósági kérdések iránt;
  • korábbi hozzájárulását a környezetvédelmi ügyekhez,
  • jövőbeli céljait,
  • az ösztöndíjból megvalósítandó ötletét (projektterv)
  • minimum 5 000, maximum 9 000 karakterben.

 2) Alátámasztó dokumentumok

  • tanulmányi eredmények (pl. leckekönyv-kivonat)
  • releváns társadalmi-civil tevékenység, elért eredmények (pl. publikációk).
  • legalább 2 ajánlólevél a pályázó oktatóitól, mentoraitól vagy olyan civil és közösségi vezetőktől, akik megerősítik a pályázó elkötelezettségét.

A kiválasztás folyamata

A pályázatokat az Ökotárs Alapítvány igazgatója és háromfős kuratóriuma bírálja el. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. A jelöltek értékelése

  • az akadémiai teljesítmény,
  • a környezeti ügyek iránti elkötelezettség,
  • a bemutatott projektterv kidolgozottsága és várható eredménye,
  • valamint az ajánlólevelek alapján történik.

A rövidlistára került jelöltek személyes interjúra vagy további értékelésre is meghívhatók, ha szükséges.

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a fozsudij@okotars.hu e-mailcímre várjuk!

Kép
fozsu

Foltányi Zsuzsa biológus-újságíró a nyolcvanas években kapcsolódott be az akkor kibontakozó hazai környezetvédelmi mozgalomba. Aktív szerepet vállalt több alulról induló szerveződésben is - mint például az ELTE Természetvédelmi Klubja -, több létrehozását pedig ő maga kezdeményezte: az ő ötlete és munkája nyomán jött létre az Energia Klub és a Föld Napja Alapítvány is. 1991 végén lett az akkor induló Partnership Program vezetője, ami 1994-ben alakult át azzá az Ökotárs Alapítvánnyá, melynek 2007-ig igazgatója, haláláig kurátora és tanácsadója maradt. Zsuzsa nemcsak környezetvédő, hanem a civil társadalom elkötelezett támogatója is volt: a zöld mozgalomban gyűjtött tapasztalataira építve hamar felismerte, mekkora szükség van a teljes, kilencvenes években szárnyait bontogató magyar civil társadalom megerősítésére. Így vált az ő keze nyomán az Ökotárs azzá, amit a hazai civilek meghatározó támogatójaként máig képvisel.

Korábbi ösztöndíjasaink

2025

  • Bujbáczi Fanni Luca: A Kavicsos-tó vízminőség-vizsgálata és élővilágának feltérképezése
  • Ferenczi Annamária: Beporzók a betonrengetegben – a városi ökoszisztémák rejtett hídjai
  • Schneider Zoltán: A gyöngybagoly lehetséges szerepe a rágcsálók elleni biológiai védekezésben

2024

  • Juhász Benedek: Urbanizáció – előny vagy hátrány? A hulladéklerakók, mint a madarak vesztőhelyei
  • Kovács Máté: Autonóm civil közösségek a fenntarthatóbb településekért
  • Víg Eszter Aletta: Milyen a jó széncinege-territórium városi környezetben?

Kapcsolódó tartalmak:

Kép
pályázók a FoZsu ösztöndíj eredményhirdetésén
Kép
Ökotárs ikon

Legyél a civil társadalom naprakész tagja!

Értesülj elsőként az aktuális pályázati lehetőségeinkről és a
legfrissebb, civil társadalmat érintő híreinkről!