Hírek

Téma

Zöld Civil Emlékdíjat kapott Foltányi Zsuzsa

2023.06.28. 12:35

Nélküle nem lenne ma Ökotárs, és munkája nyomát viseli mind a mai napig úgy a hazai zöldmozgalom, mint a tágabb civil szféra. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy rögtön alapításakor elnyerte a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Együttműködésének Zöld Civil Emlékdíját.

Az alábbiakban alapítványunk igazgatójának, Móra Veronikának a laudációját közöljük.

Lezárult a Közös Értékeink program első pályázati kiírása

2023.03.20. 16:45

Lezárult a Közös Értékeink Program első kiírása, az eredmények május végére várhatóak! Idén március 20-án délután 2 óráig nyújthatták be pályázataikat a civil szervezetek a Közös Értékeink Program felhívásaira. A pályázatra olyan összetartó és cselekvő civil közösségek jelentkezését vártuk, akik vállalták, hogy munkájuk során új partnerségeket alakítsanak, fejlődjenek szervezetként, bővítik módszertani tudásukat, miközben konkrét kampányokat is megvalósítanak. A három éven keresztül futó program első felhívásainak a “Partnerségben” és “Fejlődésben” nevet adtuk, jelentkezni rájuk a Közös Értékeink Program honlapján erre kialakított online felületen lehetett. A határidőig összesen 310 pályázat érkezett.

Image
Kép

In memoriam Foltányi Zsuzsa (1956-2023)

2023.02.28. 11:08

Próbáljuk feldolgozni a feldolgozhatatlant: FoZsu nincs többé köztünk. Február 25-én váratlanul, de békésen távozott.

Nem túlzás azt állítani, hogy halála hatalmas veszteség az egész magyar civil szférának. Nélküle nem lenne Ökotárs, legalábbis biztos nem abban a formában, ahogy ma ismerjük. És ez bízvást elmondható még nem egy szervezetről.

Image
Kép

Elemzés az Európai Bizottság 2023. évi országjelentéséhez

2023.01.23. 15:43

Az Európai Bizottság minden évben elkészíti tagállamai jogállami jelentését, amelyhez egy konzultációs folyamat keretében minden ország maga is hozzáfűzheti észrevételeit. A 2023. évi, Magyarországról szóló jelentéshez kilenc hazai civil szervezet, köztük az Ökotárs Alapítvány készített közös elemzést. A tavalyi év döntően az Európai Bizottság és az Orbán-kormány között a feltételességi mechanizmus, közismertebb nevén a jogállamisági eljáráshoz kapcsolódó tárgyalások jegyében telt. Mint ismeretes: miután a magyar fél nem teljesítette maradéktalanul az általa tett vállalásokat, az Európai Tanács december közepi döntésében az Európai Bizottság javaslatára az uniós költségvetésből 6,3 milliárd euró kifizetését felfüggesztéséről határozott, valamint a helyreállítási alapból származó 5,8 milliárd euró kifizetését is a feltételek teljesítéséhez kötötte. Azaz az Orbán-kormány nem elégséges lépéseinek „köszönhetően" hazánk 12 milliárd euró, hozzávetőlegesen 5 ezer milliárd forint uniós forráshoz nem fér hozzá.

Image
Kép

Tanulmány a civil szervezetek fenntarthatóságáról 2021

2022.11.21. 16:20

Megjelent Közép-Kelet-Európa és Eurázsia Civil Fenntarthatósági Indexének 2021-es kiadása, melyet az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala, a USAID minden évben helyi szakértőkkel és szervezetekkel együttműködésben készít. A Magyarországról szóló fejezet összeállításában idén is az Ökotárs Alapítvány volt a USAID partnere.

Image
Kép

Csupa látszatintézkedés a kormány társadalmi egyeztetésről szóló javaslatában

2022.07.27. 13:52

Civil szervezetek álláspontja szerint a kormány által benyújtott törvényjavaslat, amely „az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében” módosítaná a társadalmi egyeztetés szabályait, csak látszatmegoldásokat kínál. A jogalkotásban való társadalmi részvétel erősítése fontos cél, de ahhoz elsősorban valódi kormányzati akaratra, a hatályos törvények érdemi végrehajtására és a törvényjavaslatban foglaltaknál jóval hatékonyabb garanciákra lenne szükség.

Image
Kép

Rendszerszintű változtatásokat kér a kormánytól az uniós jogállamisági jelentés

2022.07.13. 21:16

Az Európai Bizottság ma hozta nyilvánosságra a 2021-es évről szóló jogállamisági jelentését. Az abban szereplő ajánlások szerint Magyarországon minden vizsgált területen alapvető változtatásokra van szükség, miközben érdemi javulás évek óta nem tapasztalható. Ez annak fényében különösen aggasztó, hogy a jogállamisági problémák miatt Magyarország 28 milliárd eurós, vagyis több mint 11 ezer milliárd forint összegű vissza nem térítendő uniós forrástól eshet el.

Image
Kép