Legyél a civil társadalom naprakész tagja!
Értesülj elsőként az aktuális pályázati lehetőségeinkről és a
legfrissebb, civil társadalmat érintő híreinkről!
Civil társadalmi stratégiák – tapasztalatok Európában
szakértői kerekasztal-beszélgetés
2026. december 9., 15:30 – 18:00
Budapest, Leonardo Hotel (Tompa u. 30-34.)
A jelenlegi magyar kormány illetékes minisztériuma bejelentette azon szándékát, hogy az érintettek bevonásával, egy várhatóan egy-két évig tartó folyamat keretében, civil társadalmi stratégiát dolgozzon ki az ország számára. A magyar civil társadalom képviselőinek fel kell készülniük arra, hogy aktívan részt vegyenek ebben a folyamatban: egyrészt érdemi javaslatokkal járuljanak hozzá a stratégia kidolgozásához, másrészt nyomon kövessék annak végrehajtását, és együttműködjenek annak megvalósításában.
A szakértői kerekasztal-beszélgetés célja, hogy hozzájárulást nyújtson ehhez a folyamathoz, az európai és nemzeti, különösen a közép-európai stratégiák kidolgozásából és végrehajtásából levont tanulságok összegzésével.
Az eseményen a résztvevőknek lehetőségük nyílik megvitatni a felmerülő akadályokat és a már ismert jó gyakorlatokat is.
Az esemény nyelve angol és magyar, szinkrontolmácsolással.
Az eseményre szeretettel várjuk az érdeklődő magyar civil szervezetek képviselőit.
Tervezett program
15:00-15:30 Érkezés, regisztráció, kávézás
15:30-15:40 Megnyitó
15:40-16:00 Az Európai Unió civil stratégiája: fő pillérek és a megvalósítás tapasztalatai egy év után
Vitaindító előadó, Dénes Balázs, EU Alapjogi Ügynökség
16:00-17:15 Nemzeti civil stratégiák kidolgozása és végrehajtása Közép-Európa-szerte: tanulságok és jó gyakorlatok.
A panelbeszélgetés résztvevői:
A rövid előadásokat követően kérdezz-felelek és beszélgetés a közönséggel.
Moderátor: Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója.
17:15-17:30 A civil társadalom stratégiája Magyarország számára - reflexió és záró szavak
Előadó: Pótor József, helyettes államtitkár, Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium
Értesülj elsőként az aktuális pályázati lehetőségeinkről és a
legfrissebb, civil társadalmat érintő híreinkről!