Nélküle nem lenne ma Ökotárs, és munkája nyomát viseli mind a mai napig úgy a hazai zöldmozgalom, mint a tágabb civil szféra. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy rögtön alapításakor elnyerte a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Együttműködésének Zöld Civil Emlékdíját.
Az alábbiakban alapítványunk igazgatójának, Móra Veronikának a laudációját közöljük.
Az ő kezdeményezése és munkája lévén jött létre nemcsak az Ökotárs Alapítvány, de az Energia Klub és a Föld Napja Alapítvány is, emellett számos más civil szervezet munkáját is segítette, többen tisztséget is vállalt. Zsuzsa az ELTE és a BME közös szakán végezett biológus-vegyészmérnökként 1979-ben. A nyolcvanas években az Impulzus című műszaki lap újságírójaként tevékenykedett. Egy interjú mentén került kapcsolatba az ELTE Természetvédelmi Klubjával, sokunk zöld civil „keltetőjével”. Részt vett a Duna mozgalomban, és a rendszerváltás környékén kibontakozó kelet-európai zöld együttműködés kialakításában is meghatározó munkát végzett. Az Ökotárs első igazgatójaként alapvető szerepe volt a ma ismert zöld mozgalom kialakulásában: az alapítvány a kilencvenes években nemcsak adományaival segítette az akkori zöld civil szervezetek megerősödését, de a havi találkozók, zöld reggelik és közös nyári elvonulások szervezésével motorja volt az együttműködés elmélyítésének is. Zsuzsának köszönhetően az Ökotárs mindig új utakon járt: úttörő módon hozott be és honosított meg olyan külföldi, főleg amerikai fejlesztési módszereket és eszközöket, melyeket a mai napig csiszolunk és alkalmazunk.
Zsuzsa kérlelhetetlen elkötelezettje volt a tiszta és átlátható működésnek és a transzparens pénzosztásnak: nem tűrte a mismásolást, az urambátyám stílust, sem az Ökotárson belül, sem azon kívül. Éles szemű kritikus is volt: észrevette a csillogó homlokzat mögött a rothadást, és szóvá is tette a gyenge pontokat – de előbb-utóbb mindig rá kellett jönnünk: neki van igaza.
Bár férje tragikus halála 2005 után egy lépéssel hátrább lépett, a háttérből mindvégig velünk volt kurátorként és tanácsadóként. Egészen a legutolsó percig sokan megtalálták ügyeikkel és problémáikkal, és ő mindenkinek igyekezett segíteni: információt keresni, kapcsolatokat teremteni. Legyen az energiapolitika, a civilek finanszírozása vagy a közösségi részvétel – minden problémát magáénak érzett, beleásta magát és cselekedett. Az igazságtalanság és az agyatlan bürokrácia vörös posztóként ingerelte – ha ilyet tapasztalt nem nyugodott, amíg minden követ meg nem mozgatott. Széles látóköre, mindig két lépéssel előbb járó stratégiai gondolkodásmódja, a közös ügy és a cselekvés iránti rendíthetetlen elkötelezettsége alapján bízvást elmondhatjuk: FoZsu egymagában volt az igazi „zöld civilség” megtestesítője.
