Katalizátor Műhelybeszélgetés sikeres társadalmi befektetési programokról egy csésze kávé mellett

2013-ban a Magyar Adományozói Fórum (MAF) egy új rendezvénnyel szeretne hagyományt teremteni. A „Katalizátor Műhelybeszélgetéseken” a MAF Társadalmi Befektetések Díj 2012-ben díjazott programjai kerülnek bemutatásra két alkalommal, azzal a céllal, hogy az előadó vállalatok jó példákkal szolgálhassanak, megoszthassák tapasztalataikat, és a levont tanulságokat a résztvevőkkel. A Fórum ily módon is szeretné segíteni az idén pályázni kívánókat a sikeres felkészülésben.

A résztvevők számára a rendezvény szüneteiben alkalom nyílik az ismerkedésre, a kötetlen beszélgetésre és tapasztalatcserére is. A találkozóra a hazai nagyvállalatok és civil szervezetek képviselőit, illetve a CSR-ral és ezen belül a társadalmi befektetésekkel foglalkozó egyetemi oktatókat és - korlátozott számban - hallgatóikat is várjuk.

Időpont: 2013. június 6. (csütörtök), 08.30 – 12.30 Helyszín: Centrál Kávéház (különterme), 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 9.

Program
Jelentkezési lap