Három évvel ezelőtt több mint tízezer ember formázott óriási szívet a Hősök terén, benne öt betűvel: CIVIL. Így született meg a szolidaritás és az összefogás jelképe: a 2017. április 12-i tüntetők így álltak ki amellett, hogy Magyarországnak szüksége van a közjóért, valamennyiünkért dolgozó civil szervezetekre, és mondtak nemet az egy héttel korábban az Országgyűlés elé beterjesztett, felesleges, káros és megbélyegző javaslatra. A „külföldről támogatott szervezetekről” szóló törvényt kétszeri halasztás után végül 2017. júniusában elfogadta a parlament, ez azonban csupán egyetlen állomás volt az akkor már 4-5 éve zajló civilellenes kampányban. A folyamat, mely korántsem csak hazai sajátosság (bár kétségtelen, hogy a magyar kormány úttörője volt ennek Európában) ekkorra már nevet is kapott: a szűkülő civil tér szinte minden országban jól azonosítható és csoportosítható jelenségek összességéből áll.

Az egyik legelső és legjellemzőbb eszköz a civilek életének megnehezítésére pénzügyi bázisuk aláásása. A 2010-es győzelem után a Fidesz-kormány a civil szektorra vonatkozó szabályok megreformálásába is nagy lendülettel vágott bele. Bár a jogalkotási elképzelések sok szempontból helyes diagnózison nyugodtak, a jószándék vezérelte őket, sőt, a civilekkel (köztük e sorok írójával) való egyeztetések folyamatában alakultak, az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy ami a pénzügyi forrásokat illeti, a kormány nem engedi ki kezéből az ellenőrzést. A civil szervezetek általános működési költségeit támogató korábbi központi forrás, a Nemzeti Civil Alap választott testületekben, civil képviselők többségével zajló döntéshozatala helyébe a kormányzati megbízottak túlsúlyával működő Nemzeti Együttműködési Alap lépett. Bár az új pénzosztási rendszer átláthatósága hagyott kívánnivalókat maga után, az atlatszo.hu (1) újságírói hamar kimutatták, hogyan kedveztek a támogatási döntések a fideszes politikusok kedvenc szervezeteinek – miközben a kormány által ne szívlelt ügyekkel (pl. droghasználat, LMBT) foglalkozók, bár persze pályázhattak, sok esélyük nem volt a támogatásszerzésre. Ezzel párhuzamosan a 2014-20-as EU költségvetési ciklusban a Strukturális Alapok kiírásainak többségére a civilek önállóan nem, jellemzően csak önkormányzatok vagy egyházak partnereiként pályázhattak, ami persze megint csak a lojálisaknak kedvezett.

Ilyen körülmények között a független, kritikus civilek számára maradt a megbélyegzéssel sújtott külföldi támogatás vagy a hazai adománygyűjtés. Bár az állampolgári adakozási kedv az elmúlt évtizedben sokat változott, terjed a közösségi finanszírozás és a mikroadományozás, és immár nemcsak érzelmileg megmozgató jótékony ügyekre lehet a siker esélyével kérni, hanem pl. jogvédelemre is, az egyéni adományok sosem fogják tudni kiváltani a – köz érdekében végzett munkát ellentételező – közfinanszírozást. Fájdalmas az is, hogy a hazai tőkés „osztály” létrejöttében párhuzamosan nálunk máig nem alakult ki olyan filantróp kultúra és támogatói kör, ami a világ sok más országában – egyébként Közép-Európában is – létezik.

A civil szektort közvetlenül érintő első, nagyobb nyilvánosságot kapott „botrány”, a 2014-es választások után közvetlenül kirobbant Norvég Alap-ügy (2) is persze a pénzről szólt: arról, hogy működhet-e Magyarországon a kormány által közvetlenül nem befolyásolható, független pénzosztási mechanizmus, amelyben – többek között – jogvédő, női jogi, antikorrupciós és „sötétzöld” szervezetek is támogatáshoz juthatnak. A közel másfél éves konfliktussorozat olyan fajta kommunikációs támadásokkal és médiabeli lejáratásokkal indult, amelyekhez hasonlókkal a mai napig rendszeresen élnek fideszes politikusok és a kormánypropaganda – csak most éppen a Soros-hálózat a jellemző hívószó – és amelyek ellen jogvédő szervezetek már számtalan személyiségi jogi pert (3) nyertek. A kormányzati kommunikáció ebben az időben kezdte el a civil szektor felosztani jó és rossz szervezetekre, kijelölve egyben azok helyét és feladatát a társadalomban. Előbbi kategóriába a szűk értelemben vett hagyományos jótékonysági és szabadidős szervezetek esnek, utóbbiba pedig mindenki más, különösen azok, amelyek ügyeket képviselnek, nyilvánosan megszólalnak, neadjisten bírálatot fogalmaznak meg kormányzati intézkedésekkel szemben.

A következő szintet a hatósági zaklatások jelentették: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, majd később az adóhatóság végzett (kétes jogalappal) vizsgálatokat a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő illetve abból részesülő szervezeteknél – mint később kiderült indokolatlanul, hiszen a hosszas nyomozás ellenére elmarasztalások, bírságok nem születtek. Ezzel párhuzamosan fokozatosan megszűnt a párbeszéd a független civil szervezetek és a kormányzati szervek között. Az egyeztetés korábbi intézményes formáit (különböző bizottságok, kerekasztalok) megszüntették vagy ha erre nem volt lehetőség kiüresítették, formálissá tették, de arra is volt példa, hogy maguk a civilek álltak fel, vállalhatatlannak találva a további részvételt (pl. az antikorrupciós munkacsoportban (4)). Más hagyományos eszközök – petíciók, aláírásgyűjtések, utcai megmozdulások – süket fülekre találtak, válasz nélkül maradtak. Ha esetleg sikerült is a minisztériumok alsóbb szintjeivel kapcsolatot kialakítani, fenntartani, az eredmények sokszor elakadtak (vagy akár visszájukra fordultak) a magasabb politikai szinteken. A közérdekű adatok igénylésének több jogszabály-módosításon keresztül történő megnehezítése (visszaélésszerű adatigénylés fogalmának bevezetése, kivételek körének bővítése, költségtérítés megemelése stb.) szintén rontotta a civil érdekérvényesítés esélyeit. A kormányzati-civil együttműködés sorsát illetően jelzésértékű volt, amikor 2016-ban a kormány kilépett a Nyílt Kormányzás Partnerség nevű nemzetközi kezdeményezésből, amelyhez négy évvel korábban éppen civilek, köztük az Ökotárs Alapítvány javaslatára csatlakozott. Az elmúlt évek tapasztalata a netadós tüntetéstől kezdve egyértelművé tette, hogy csak a nagy tömegeket megmozgatni tudó, de a kormányzat szempontjából kevésbé fajsúlyos ügyeket képviselő civilek reménykedhetnek eredményes érdekérvényesítésben – ilyen emblematikus siker volt az otthonápolási díj ügye, melyben ötévnyi munka után ért el áttörést 2018-ban a Lépjünk, hogy Léphessenek! Egyesület (5) és szövetségesei.

A civilek mozgásterének szűkítése, munkájuk megnehezítése, jóhírük aláásása tehát több éve zajló folyamat volt már, a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvény megalkotása mégis szintlépést jelentett. Immár nemcsak egy-egy szervezetre, civilek meghatározott csoportjára irányult egyedi intézkedés, hanem potenciálisan a szektor egészére, és először öltött – nemcsak Magyarországon, de bármely EU tagállamban – jogszabályi formát a korlátozás. A tiltakozás nem is maradt el: a törvényjavaslatra válaszul született meg harmincegynéhány nagyobb országos szervezet együttműködéséből a Civilizáció koalíció, amely a Hősök terei „civil szív” mellett 2017. tavaszán még több akcióval – néma tiltakozás az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülésén, piknik a Kossuth téren – vetette észre magát és hívta fel a figyelmet a civilek ügyére. Nemzetközi szinten a civilek mellett – a Civil Society Europe levelét több mint 500 szervezet írta alá – a demokrácia felett őrködő valamennyi kormányközi szerv (ENSZ főbiztos, Európa Tanács, EBESZ stb.) is tiltakozását fejezte ki, az Európai Bizottság pedig kötelezettségszegési eljárást indított. Az ügy hamar nemzetközi bíróságokra került: a strasbourgi ítéletre még várunk, de az EU Bíróságának idén június 18-én közzétett határozata több okból is az uniós joggal ellentétesnek találta (sérti a tőke szabad mozgásának elvét, az egyesülés szabadságát és a magánélethez való jogot is) (6).

Hozzá kell tenni azt is, hogy a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvény nem igazán érte el célját, nem fejtett ki érdemi megbélyegző hatást, ami leginkább annak tudható be, hogy a hivatalos honlapon külföldről támogatottként regisztrált mintegy százötven szervezet között olyan nevek szerepelnek, mint a Vöröskereszt, az Ökumenikus Segélyszervezet vagy épp a Fesztiválzenekar alapítványa.

Mindez nem gátolta meg a törvény 2017-es elfogadását, sőt a kormány egy évvel később – a 2018-as választási kampányban – még emelte is a tétet az ún. Stop Soros törvénycsomaggal. Ez annyiból képviselt más minőséget, hogy kifejezetten egy körre, a „bevándorlást segítő” személyekre szervezetekre vonatkozik, őket fenyegeti büntetőeljárással illetve bevételeik 25%-ának megfelelő különadóval – anélkül azonban, hogy érdemben meghatározná kik is tartoznak ide. Ennek is köszönhetően szerencsére a gyakorlatban eddig egyetlen eljárás sem indult a jogszabály alapján, és egyetlen forint adót sem róttak ki – nyilván azért, mert az adóhatóság maga sem tudja eldönteni, hogy kinek és miből kellene ezt befizetnie.

Jóllehet a hazai civil szervezetek zöme eddig sikeresen túlélte a támadásokat és korlátozásokat, azok nyomot hagytak a szektoron. Ironikus módon nem elsősorban a „kipécézett” nagy, országos pl. jogvédő szervezeteket sújtották a következmények – ezek még meg is tudtak erősödni az elmúlt néhány évben, a maguk javára fordítva a kéretlenül kapott nyilvánosságot. Sokkal inkább a kisebb, helyi, az önkormányzatoktól és intézményektől függő szervezetekre hatott a megfélemlítés. Ezek a csoportok megtanulták, hogyan lehet működni a NER feltételei között, és miközben végzik megszokott tevékenységüket, igyekeznek nem felhívni magukra a figyelmet, belesimulnak a helyi közéletbe és távolságot tartanak a „nemkívánatos” szervezetektől. Összefügg ez persze a több évtizedes „mi nem politizálunk” civil mantrával. Miközben sokan még ma is ezt ismételgetik, az elmúlt években egyértelművé vált, hogy hiába nem politizálnak a civilek, ha a politika „civilezik”: benyomul, rátelepszik a civil térre is. A leginkább szorongatott szervezetekben már megszületett ez a felismerés, és ennek nyomán a válasz: markánsabb, határozottabb kiállás, a közpolitikában való részvétel kimondott felvállalása. Mások viszont még ma is inkább struccpolitikát folytatnak…

És mit hozhat a jövő a magyar civil szektor számára? A járvány berobbanása előtt tematizált ügyeknek – oktatási szegregáció, kártérítések a gyöngyöspataiaknak és fogvatartottaknak – nyilvánvalóan van civil relevanciája, hiszen sokszor civil jogvédők viszik a vonatkozó pereket. Sejteni lehetett tehát már az év elején, hogy a civilek – illetve bizonyos ügyekkel, témákkal foglalkozó szervezetek – vegzálása továbbra is napirenden marad. A járványhelyzet aztán (legalábbis ideiglenesen) elsöpörte ezeket, de új kihívások elég állította a szervezeteket is. Nemcsak a távmunkára való átállás, tervezett rendezvények és események halasztása vagy átalakítása miatt, de a kormány által magukra hagyott társadalmi csoportok megsegítése is a civilekre maradt (az önkormányzatok mellett). Sokan erejüket meghaladó módon vetették magukat ebbe a munkába: a Civilizáció koalíció által májusban végzett, 85 szervezet válaszán alapuló kérdőíves felmérés (7) szerint a válaszadók 40 százaléka indított új, a válsághelyzetre reagáló tevékenységeket: adománygyűjtésbe kezdett, pénzügyi támogatást nyújtott, jogsegélyt biztosított vagy a digitális oktatás szervezésében vett részt. Mindez a kormány részéről ismét nem kapott semmilyen elismerést: az eredeti ígéret és a kérések ellenére a civilek máig kimaradtak pl. a bértámogatásra jogosult munkaadók köréből, nem nyíltak számukra új állami pályázati források sem, sőt, a meglévők közül is elvontak némelyeket. Vagyis a civilek továbbra is elsősorban magukra, egymásra és az emberekre számíthatnak – jó hír azonban egy tavaly év végi reprezentatív kutatás eredményei (8) szerint, hogy utóbbiak közül minden harmadik segített már szervezeteknek, és 70 százalékuk a jövőben is nyitott a segítségnyújtás valamilyen formájára.

Móra Veronika

A cikk megjelent az Ellensúly folyóiratban.

Lábjegyzet:

1. Itt a civil támogatások listája: a kormány mellett demonstrálni menő – atlatszo.hu, 2012. október 12. https://atlatszo.hu/2012/10/22/itt-a-civil-tamogatasok-listaja-a-kormany-mellett-demonstralni-meno/
   Nemzeti Együttműködés: Deutsch, Tarlós, Tőkés és Pozsgay a legmenőbb civilek – atlatszo.hu, 2012. december 17. https://atlatszo.hu/2012/12/07/deutsch-tarlos-tokes-es-pozsgay-a-legmenobb-civilek/

2. Kelemen-Varga R, & mtsai: 4 év 448 feladat – az EGT és Norvég Civil Támogatási Alap 2012-17 értékelése, Ökotárs Alapítvány, 2017. április 6, p 27-29. https://norvegcivilalap.hu/sites/default/files/anyagok/ncta_book_magyar_epdf.pdf

3. A Fidesz ismét fizet a Magyar Helsinki Bizottságnak – helsinki.hu, 2020. április 23. https://www.helsinki.hu/a-fidesz-ismet-fizet-a-magyar-helsinki-bizottsagnak/

4. https://cdn.atlatszo.hu/wp-content/uploads/2013/04/Navracsics_level_kil%C3%A9p%C3%A9s.pdf?x86639
5. https://terjed.ahang.hu/campaigns/apolasidij, http://lepjunkhogylephessenek.hu/rolunk/
6. http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=227569&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=5758123

7. Hogyan reagáltak a civil szervezetek a koronavírus okozta veszélyhelyzetre? – Civilizáció, 2020. május 26. https://www.egyuttmukodunk.net/hu/hirek-jegyzetek/hogyan-reagltak-a-civil-szervezetek-a-koronavrus-okozta-veszlyhelyzetre-gyorselemzs

8. Tízből hét ember szívesen segítene a civil szervezeteknek – Political Capital – Civilizáció, 2020. február 20. https://www.egyuttmukodunk.net/hu/hirek-jegyzetek/tzbl-ht-ember-szvesen-segtene-a-civil-szervezeteknek