Civil Térkép Program kisadományi pályázat eredményhirdetés

A Civil Térkép programjának keretein belül megvalósuló kisösszegű támogatási felhívásra összesen 16 formailag megfelelt pályázat érkezett, közülük 7 jelentkező projektjét tudjuk támogatni, egyenként háromszázezer forintos összeggel.

Az Ökotárs és konzorciumi partnerei – az Autonómia, Civil Kollégium és Kárpátok alapítványok a pályázati projektek megvalósításának idején, jövő nyárig képzésekkel, találkozókkal, valamint mentoraink aktív támogató munkájával járulnak hozzá a nyertes programok sikeres megvalósulásához.

A támogatott szervezetek és programjaik:

Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület, Komárom

Adományszerzés és összefogás egy közösségi tér felújításáért, mely alternatív zenei és művészeti oktatáson túl formális és informális közösségek és csoportok támogató, inkubátor közege lesz.

Lamenda Alapítvány, Balassagyarmat

A program lényege a helyi ifjúsági élet újjáélesztése a városban, ami diákönkormányzatok összefogásával és koordinálásával, az aktív állampolgári részvétel erősítésével, az önkéntesség népszerűsítésével, egy közösségi tér kialakításának megtervezésével, valamint a város diákpolgármester választásának előkészítésével valósul meg.

Muszáj Természetvédelmi Koordinációs Egyesület, Győr

A program lényege, hogy civileket kössön össze egymással, valamint cégekkel és magánemberekkel. Hálózatosító, erőforrás optimalizáló, keresletet a kínálattal összekötő kezdeményezés, mely hosszabb távú haszonnal is kecsegtet, valamint új, alternatív nyilvánosságot teremthet.

OPÁL Tehetséggondozó Alapítvány, Eger

Közös élelmiszermentő program szervezése, megyei élelmiszermentő hálózat létrehozása egy már működő rendszer kibővítésével, új szereplők, szervezetek és magánemberek bevonásával, együttműködésével.

Szabadművészeti Társaság Közhasznú Egyesület, Kaposvár

A projekt célja a már aktív társadalmi résztvevők részvételének fokozása, konkrét problémafelvetések generálása, illetve a résztvevő szervezetek láthatóvá tétele és a tervezett eseményeken keresztül a helyi lakosság megszólítása.

Zalai Falvakért Egyesület, Zalaegerszeg

Az egyesület közös folyamatot indít környékbeli aktív szervezetekkel. A közös tevékenység fókusza a helyi aktuális problémák és kérdések azonosítása kutatás alapján, majd cselekvési terv kidolgozása, mindeközben a cselekvő nők megszólítása a zalai aprófalvas térségben.