A Civil Térkép programjának keretein belül megvalósuló kisösszegű támogatási felhívás második fordulójára összesen 16 formailag megfelelt pályázat érkezett. 4 támogatott pályázó közül 3 jelentkező tudta elkezdeni projektjét, egyenként háromszázezer forintos összeggel.
Az Ökotárs és konzorciumi partnerei – az Autonómia, Civil Kollégium és Kárpátok alapítványok a pályázati projektek megvalósításának idején, jövő nyárig képzésekkel, találkozókkal, valamint mentoraink aktív támogató munkájával járulnak hozzá a nyertes programok sikeres megvalósulásához.
A támogatott szervezetek és programjaik:
Agrárinnovációs Műhely Közhasznú Egyesület
Az I. típusú diabétesszel érintett gyermekeket érintő kirekesztettségi problémát orvosló, helyi szinten működő segítő közösségek létrehozása, facilitálása. A projekt közvetlen célcsoportja a diabétesszel élő gyermekek és szüleik, valamint az egyesület lokális partnerszervezetei, akik a segítő csoportok létrehozásában és az ehhez kapcsolódó aktivitásban tevékenykednek.
Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete
Környezetszépítés - újrahasznosítás - hulladékcsökkentés- civil közösségépítés. Az elkészült pillekő alkotások egyediségét az biztosítja, hogy az együttműködő civil partnerek, az óvoda gyermekei és szüleik kreatívan, közösen, saját fantáziaviláguk szerint színesíthetik, díszíthetik, dekorálhatják környezetüket.
Óballai Alkotóház - Óballáért, Törökszentmiklós és Térsége Kulturális Fejlődéséért Közhasznú Egyesület
Három alkalomból álló civil kerekasztal szervezése a már létező „Vándorló Bográcsok Találkozója” rendezvény folytatásaként. A találkozók szervezése közösségi alapon történik, több szervezet együttműködésében. A találkozók célja az önszerveződés, a helyi aktivitások serkentése, ahol a fókuszban a helyi értékek megmutatása, illetve annak vizsgálata, hogy milyen erőforrás, lehetőség van egy ilyen rendezvényben.