Még van választásod!

Civil Kollégium Alapítvány cikke:

A választás nem csak a pártok ügye. Legalább 6 okunk van, amiért nekünk, állampolgároknak, közösségeknek, civil szervezeteknek is érdemes tenni azért, hogy minél többen és minél tájékozottabban szavazzanak Magyarországon. Ez a Civil Kollégium Alapítvány által készített oldal erről szól, ehhez nyújt segítséget. 

1. MAGYARORSZÁGON ÁTLAGOSAN 3 MILLIÓAN NEM SZAVAZNAK, AMI TÖBB BÁRMELYIK PÁRT SZAVAZÓTÁBORÁNÁL. EZ A TÖMEG BÁRMIT MEG TUDNA VÁLTOZTATNI.

Egy döntés annál igazságosabb, minél többen vesznek részt benne. Ez áll az országgyűlési választásokra is. Ahhoz, hogy 2018 áprilisában minél inkább a többség akaratát tükröző döntés szülessen, magas részvételi arány szükséges. Tegyétek hozzá a magatok részét ahhoz, hogy minél többen elmenjenek szavazni.
 

2. SZERETJÜK ♥ A DEMOKRÁCIÁT. 2018-BAN MÉG VAN VÁLASZTÁSUNK.

Az embernek választási lehetőségekre van szüksége ahhoz, hogy élvezhesse az életet. Mi is szeretnénk beleszólni abba, hogy mire költsön az ország, milyen fejlesztések élvezzenek előnyt, vagy éppen a putyini Oroszországgal vagy az Európai Unióval ápoljunk szorosabb kapcsolatot a jövőben. Kérdezzétek meg a körülöttetek élő embereket arról, ők milyen változásokat látnának szívesen.
 

3. SZERETÜNK DÖNTENI ARRÓL, KI ÉS MENNYI PÉNZT KÖLTSÖN A KÖZVILÁGÍTÁSUNKRA, A KÖZLEKEDÉSÜNKRE, A KÓRHÁZAINKRA, AZ ISKOLÁINKRA, A LAKHATÁSUNKRA VAGY A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSRA.

Könnyebb helyben is változást elérni, ha van pénz a megvalósításra és hajlandóság az emberek meghallgatására. A részvétel a közélet alakításáról és az életminőség javításáról szól. Ilyen utakon jár a civil szervezetek és közösségek többsége. A véleménynyilvánítás egyik alapvető eszköze a választáson való részvétel. Nem igaz, hogy nem éri meg elmenni szavazni, mert úgysem változik semmi. A politikusoknak szavazatokra van szükségük pozíciójuk megőrzéséhez vagy megszerzéséhez. Értelemszerűen a hangjukat hallató szavazópolgároknak próbálnak kedvezni ígéreteikkel, döntéseikkel. Ha nem szavazol, sajnos nem számítasz. Segítsetek tájékozódni a körülöttetek élőknek, hogy milyen fontos helyzetben vannak.
 

4. KI MÁS LÉPJEN, HA NEM A CIVIL SZERVEZETEK ÉS KÖZÖSSÉGEK?

Az 1998-as választás fordulópont volt Szlovákia életében. Ekkor dőlt el ugyanis, hogy az ország folytatja-e az illiberális demokrácia és a putyini Oroszország felé történő nyitás politikáját, amit Vladimír Mečiar kormányfő testesített meg, vagy egy demokratikus, az Európai Unió felé tartó ország útját járja. A választások előtt neves civil szervezetek koalíciót alakítottak és országos kampányba kezdtek. Az OK ’98 célja az volt, hogy minél többen elmenjenek szavazni és minél tudatosabban válasszanak, továbbá a szavazás tisztasága érdekében önkéntes szavazatszámlálókat mozgósítottak. A kampány 84 százalékos választási részvételhez járult hozzá, ami Mečiar antidemokratikus kormányának bukását eredményezte. Ki mástól várjuk a segítséget, ha nem az egyébként is aktív civil szervezetek és közösségek tagjaitól?
 

5. A SZAVAZÓFÜLKÉBEN MINDENKI UGYANANNYIT ÉR.

Állhat az urnánál gazdag vagy szegény, nyolc osztályt vagy egyetemet végzett, a választáson mindenkinek ugyanannyi szavazata van. Emberek haltak meg azért, hogy mi élhessünk a szavazati jogunkkal. Számos országban pedig még mindig sokan az életüket teszik kockára, hogy részt vegyenek a választáson. Képzeljétek el, mit mondanátok nekik, ha 2018-ban Magyarországon átadnátok magatokat az apátiának vagy a félelemnek.
 

6. A TÁVOLMARADÁS 2018-BAN NEM A TILTAKOZÁS JELE. DE A SZAVAZÁS IGEN.

Tudjuk, hogy a politikai közélet színvonala csapnivaló, elég csak az Európai Unió ellenes “Állítsuk meg Brüsszelt!” vagy a „sorosozós” kampányra gondolni. Nem csoda, hogy az emberek többsége apátiába süllyed. Van, hogy a nem szavazás vagy az érvénytelen szavazás jó eszköze a közélet színvonala miatti tiltakozásnak. Most azonban nem így van. A jelenlegi választási törvény – az aktuális politikai helyzetben – ugyanis lehetővé teszi, hogy egy párt akár a szavazatok 45 százalékával kétharmados többséghez jusson a parlamentben. Ezen az aránytalanságon a választáson való magasabb részvételi arány változtathat. Segítsetek Magyarországnak!