KÖZ-SZER-VEZ - térségi hálózatok és vezetőképzés

Idén minden eddiginél nagyobb és lelkesebb közösségszervezői csapattal folytatjuk KÖZ-SZER-VEZ programunkat. Az ország több tucatnyi településén elindult közösségi aktivizáló munkán túl első ízben sikerült két térségi közösségi hálózat szervezését is beindítani.

Az év első hónapjaiban ennek keretében Nógrád megyében három közösségszervező fél tucat településre kiterjedő munkájának összehangolása történt meg. A koordináció eredményeképpen több ügy mentén közös fellépésre nyílt lehetőség. Például május hónapban az állampolgárok választási kedvének erősítése és a tudatos választás fontosságának hangsúlyozása került a közös munka középpontjába. Ezelőtt pedig – többek között – annak érdekében folytattak helyi közösségi csoportok sikeres kampányokat, hogy a térségükben működő önkormányzatok igazságos és átlátható módon igényeljék és osszák el a rászorulók részére a téli tüzelőanyagot a szociális tűzifa programban.

A térségi közösségszervező koordinátor működésének első 5 hónapja során legalább 500 helyi lakos megkeresését, több mint 150 személyes beszélgetés és interjú megvalósulását, közel 50 közösségi találkozó megszervezését, valamint 3 lakossági kampány és akció tervezését segítette elő.

Mindemellett májusban lezajlott az idei év első közösségi vezető képzése is, melyre 15 településről jelentkeztek közösségi aktivisták, akik a 3 napos eseményen megismerték a közösségszervezés alapjait. Hazatértük után a lakóhelyük térségében dolgozó közösségszervezők mellett vállalnak szerepet olyan kampányok szervezésében és lebonyolításban, melyek a társadalmi igazságosság erősítését célozzák.

Bővebb tájékoztatás: Kelemen-Varga Roland, kozossegszervezes@okotars.hu