Újabb - pályázat együttműködésben a Tescoval és a Magyar Adományozói Fórummal

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatát az áruházlánc harmadik alkalommal hirdette meg együttműködésben a Magyar Adományozói Fórummal és az Ökotárs Alapítvánnyal. A felhívásra ezúttal nemcsak civil szervezetek nevezhetnek; az áruházlánc olyan közösségi csoportok, társaságok jelentkezését is várja, akiknek kreatív, közösségépítő ötleteik megvalósításához lenne szükségük anyagi támogatásra. A pályázók 2017. május 15. és június 30. között jelentkezhetnek, a nyertesek pedig ezúttal is egyenként 400 000 Ft-ot kaphatnak programjuk megvalósításához.

A Tesco 2016-ban indította el az „Ön választ, mi segítünk” programot azzal a céllal, hogy olyan közösségi programokat támogasson, amelyek ott fejtik ki jótékony hatásukat, ahol az áruházlánc vásárlói és munkatársai élnek. A pályázatok értékelését végző szakértők egybehangzó véleménye, hogy a közösségek egyre többet kívánnak tenni saját fejlődésükért, és számtalan értékes és fontos helyi kezdeményezés érdemelne támogatást. Az áruházlánc ezért úgy döntött, hogy 2017-ben másodszor is meghirdeti helyi közösségeket támogató pályázati programját.

A 2017. május 15-én közzétett pályázati felhívásban a Tesco kibővítette a pályázók körét, hogy még több kreatív ötlet, közösségépítő terv kapjon lehetőséget a bemutatkozásra és szállhasson versenybe a támogatásért. A civil szervezetek mellett ezúttal olyan közösségi társaságok, csoportok jelentkezését is várja az áruházlánc, amelyek nem bejegyzett szervezetként működnek, de ötleteikkel és munkájukkal értékes közösségépítő tevékenységet végeznek.

Az „Ön választ, mi segítünk” program során a vásárlók választják ki, mely programok nyerjék el a támogatást. A magyar vásárlók 2016-ban több mint 2,7 millió szavazatot adtak le, míg 2017-ben már mintegy 3 millió szavazattal választották ki a nyerteseket. Ez is azt bizonyítja, hogy a vásárlóknak fontos az olyan helyi ügyek támogatása, amelyek gazdagabbá teszik környezetüket – legyen szó akár közösségi sporteseményekről, speciális főzőtanfolyamokról, oktatási programokról vagy tornaszobák és kültéri játszóterek kialakításáról.

Az aktuális pályázati kiírásra május 15. és június 30. között, országosan 62 körzetben várja az áruházlánc a pályázatokat, melyeket ismét a Magyar Adományozói Fórum szakértői értékelnek majd. A szakértői bírálat alapján kerül majd ki az a körzetenként három szervezet, amelyeknek programja továbbjuthat a második fordulóba. A továbbjutó programok sorsáról már a Tesco vásárlói döntenek, ők szavazzák meg, hogy mely programok nyerjék el a támogatást. A vásárlók 2017. október 3. és 31. között adhatják majd le szavazataikat a Tesco áruházakban. A nyertes pályázatokat a november 13-ai héten hirdeti ki az áruházlánc.

Bővebb információ, valamint a 2016-os és a 2017. tavaszi pályázat nyertesei elérhetők a www.tesco.hu/kozosseg.hu weboldalon.