A Civil Bátorság Estéje - néhány kísérő gondolat

Az Ökotárs Alapítványnál és partnereinél tartott rendőrségi házkutatás második évfordulóján ismert civil szervezeti vezetőkkel tekintettük át a hazai civil szektor helyzetét, támaszkodva az USAID Civil fenntarthatósági jelentésének legfrissebb, 2015-ös eredményeire is. A beszélgetés résztvevői voltak: 

  • Ámon Ada, elnök, Energiaklub
  • Kapronczay Stefánia, ügyvezető igazgató, Társaság a Szabadságjogokért
  • Nun András, igazgató, Autonómia Alapítvány 
  • Schmidt Hajnalka, igazgató, Greenpeace-Magyarország
  • Varga Máté, elnök, Civil Kollégium Alapítvány

Az évforduló alkalmából összesereglett civilek azonban nem a múlttal, hanem a jelen helyzettel és a jövőbeli kilátásokkal foglalkoztak. A közös buli is azt üzente: a történtekkel együtt – vagy azok ellenére – a civilek itt vannak, és lesznek is. A civilség azonban nemcsak jótékonykodásból és falunapok szervezéséből áll – persze ezek is alapvetően fontos tevékenységek – de a közügyeinkben való részvételről és felszólalásról, a mindenkori hatalom társadalmi kontrolljáról, sőt a vele való vitatkozásról is szól. Utóbbi tevékenységeket gyakorló szervezetek és csoportok a világ minden táján a civil szféra szerves részét képezik, hiszen ők azok, akik – egyebek mellett – a szolgáltatásnyújtó szervezetek által feltárt társadalmi problémákat, ellátatlan szükségleteket kihangosítják, közvetítik a döntéshozók felé. 

Az érdekérvényesítő és jogvédő szervezetek azonban a világ egyre több országában – Indiától Izraelig, Oroszországtól Egyiptomig – „nyomás alatt” vannak: a kormányok jogalkotással és adminisztratív eszközökkel igyekszenek tevékenységüket megnehezíteni vagy ellehetetleníteni. Ez a „szűkülő civil tér” jelensége, amely már Európába is begyűrűzött. Tünetei EU-aspiráns országokban (Moldova, Macedónia) éppúgy láthatóak, mint egyes tagállamokban – például Magyarországon. A mindent elárasztó kormányzati kommunikáció mellett egyre kevesebb az olyan médium, amely teret ad a civilek mondanivalójának, és pártatlanul tudósít arról. A döntéshozókkal való párbeszéd lényegében megszűnt, nincs tér és lehetőség a vitára, az érvek ütköztetésére. A kormány kommunikációja továbbra is világossá teszi: vannak „jó” és „rossz”, neki nemkívánatos szervezetek a hazai szektorban. A zaklatás és megfélemlítés azonban még soha nem vezetett eredményre: a civil mozgalmak a legelnyomóbb rezsimekben is működtek és működnek. 

De nemcsak a szűkülő mozgástérrel kell megküzdeniük a civileknek. Az elmúlt két évben, de különösen 2016-ra világossá vált, hogy világunk jelentős változásokon megy át, és egyre inkább látszik, hogy nem ideiglenes, múló jelenségekről van szó. Az egyre inkább velünk élő globális klímaváltozás és népességnövekedés, a gazdasági válságból való kilábalás nehézsége és annak következményei, az európai integráció meggyengülése és hitelvesztése, ugyanakkor a nacionalista és populista politikai erők és mozgalmak térnyerése – mind olyasmi, ami a civil szervezetek munkájára is hatással van, és amire reagálniuk kell. Úgy tűnik, ennek az útnak még az elején vagyunk, inkább a kérdések felvetésénél mintsem a válaszok megfogalmazásánál. Ugyanakkor valószínű, hogy itt sincs „királyi út” – megoldási kísérletek sokaságát érdemes kipróbálni, továbbfejleszteni és finomítani (vagy épp elvetni). A civil szektor kitűnő terep erre, új ötletek, innovációk kidolgozására és kicsiben való tesztelésére.

Az esti beszélgetésen legtöbb szó arról esett, hogy vissza kell térnünk a „gyökerekhez”, közvetlen, kétoldalú kommunikációval eljuttatnunk üzenetünket az emberekhez, az állampolgárokhoz. A civil szektor egyik legnagyobb, régóta emlegetett adóssága, hogy elszakadt a társadalmi bázisától – bár a szervezetek valóban létező problémákra próbálnak megoldásokat találni, ténylegesen égető ügyeket karolnak fel, egyre inkább szakmailag magasan képzett, de relatíve kicsi csapatok csinálják mindezt, valódi mozgalmi háttér nélkül. A szakmai stáboknak tehát le kell fordítaniuk mondanivalójukat közérthető nyelvre, és minél több csatorna felhasználásával eljuttatni üzeneteiket a lehető legszélesebb rétegekhez (persze tudva azt is, hogy mindig lesznek olyanok, akik nem vevők ezekre). Ezt leginkább alulról építkezve lehet megtenni, kezdve a legkisebb közösségekkel, hiszen a személyes találkozást, beszélgetést, interakciót ma sem pótolhatja semmi. Utóbbi azonban hosszadalmas (akár többéves) és kevéssé látványos tevékenység: körben üldögélő és vitatkozó emberekről ritkán lehet eladható képeket mutogatni. Viszont az ilyen kisebb-nagyobb, gyakran nem formalizált, feltörő – majd néha eltűnő – csoportok lesznek képesek arra, hogy felkeltsék a közös döntés és cselekvés iránti igényt, és az ügyek mentén megszervezzék az aktivizálható embereket. Vannak is jó példáink, új szerveződések bukkannak elő mostanában látszólag a semmiből (például a Városliget beépítése ellen küzdők) ezt – a mozgalmi szellemiséget kellene kiterjeszteni az országszerte. A szervezkedésnek ez a lépése biztosan nem elhagyható, hiszen enélkül sohasem lesz Magyarországon tudatos polgárokból álló civil társadalom a szó valódi értelmében.

A két évvel ezelőtti események ironikus módon arra ébresztették rá a civileket, hogy ki kell állniuk magukért és egymásért. A civilek nagyon sokfélék – ebben áll a szektor fő erőssége, de egyben ez nehézség is, hiszen meg kell találnunk azokat a pontokat, amelyek összekötnek. Kívülről sokszor úgy tűnhet, hogy minden szervezet csak a „saját ügyeivel” van elfoglalva – a hasonló profilúak között még csak-csak van együttműködés, de sokszor inkább elbeszélünk egymás mellett. De hogy ez változóban van, azt jelzi, hogy a Civil Bátorság estéjén különböző területek – környezetvédelem, emberi jogok, közösségszervezés – képviselői között egyetértés volt abban, hogy mit tartanak a szektor előtt álló fő kihívásoknak. 

Móra Veronika

A teljes jelentés elérhető itt (angolul): Civil Society Organization Sustainability Index 2015, illetve magyar nyelven letölthető ittCivil szervezetek fenntarthatósági indexe 2015.